Karácsonyi Dallamok 2014.

December 10-én, idén is a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési központban tartottuk hagyományos Karácsonyi Koncertünknek. Ezen az estén, minden évben együtt készülünk a karácsonyra, együtt ünnepelünk, szülők, diákok, tanárok. Nemes Dóra 1.b osztályos diák hívta fel a nézők figyelmét a karácsony igazi lényegére:

„Ha én lennék a Jézuska ajándékot nem vennék!
Mindenkinek a szívébe szeretetet ültetnék!
A szeretet szétterjedne egyetlen szent éj alatt.
Úgy ébrednék, hogy a földön gonosz ember nem marad.”


Intézményvezetőnk köszöntő beszéde után az Kopasz Sándor és Bognár Gergely az önzetlen, viszonzást nem váró szeretetről mesélt. Majd a hangszeres produkciók következtek. Külön köszönet Polyákné Deák Éva, Lados Lilla, Sasi Attiláné és Szabó János zenetanároknak, akik zeneiskolás tanítványainkat felkészítették erre az estére és közreműködésükkel segítették műsorunkat. Az 1.b osztályosok néptáncos öltözetben kántálást adtak elő, az 1.a osztályosok pedig táncos hópihék voltak. Iskolánk dolgozói két karácsonyi dallal kívántak a nézőknek békés ünnepet.

Karácsony Dallamok műsor:
  1. A fa, aki boldog volt - próza gitárkísérettel - Kopasz Sándor, Bognár Gergely
  2. Betlehembe menjünk el - 1.b osztály, néptánc - felkészítő tanárok: Molnárné Kondrát Mariann, Kiss-Magyar Eszter
  3. Három karácsonyi dal - Selmeczi Dániel 3.a, Szabó-Sándor Boglárka 3.a, Géró Gergő 3.b, Kovács Gergely 3.b, Merényi Míra 3.b - felkészítő tanár: Lados Lilla
  4. The Eagles: Hotel California - Badics Máté 7.b gitár - felkészítő tanár: Illés István
  5. Aranyosi Ervin: December - Puskás Adrienn 8.o., vers - felkészítő tanár: Orbánné Pataki Éva
  6. Steve Nelson: Frosty The Snowman - Skrabák Virág 3.b, furulya - felkészítő tanár: Szabó János
  7. Papp Lajos: Európai dal, Rubbach: Játék - Kis Viktória 5.b zongora - felkészítő tanár: Puskás Lászlóné
  8. Kis karácsony - 5.b, kamarazene, ének - felkészítő tanárok: Fehér Anikó, Orbánné Pataki Éva
  9. Jingle Bells - Szabó Vencel 1.b, furulya - csellón kísér: Szabó Dénes, felkészítő tanár: Szabó János
  10. Majkapar: Dal - Horváth Dominik 3.b, Polyákné Deák Éva zongora-négykezes
  11. Beethoven: Dal, Kájon: Magyar tánc - Marik Bálint 6.b fagott - felkészítő tanár: Rich Nóra
  12. Kriger: Menüett, Witthauer: Gavott - Nagy Ákos 4.b zongora - felkészítő tanár: Polyákné Deák Éva
  13. Cevera: Betlehem éjjelén, Fenyőfa (szlovák népdal) - szolfézs csoport kiskórusa - felkészítő tanár: Sasi Attiláné
  14. Karácsonynak éjszakáján - Galambos Marcell 2.b, Suhajda Fanni 2.b, Radics Bendegúz 2.b furulya - felkészítő tanár, zongorán kísér: Lados Lilla
  15. Bartók: Furulyaszó, Haydn: Német tánc - Váradi Levente 4.b zongora - felkészítő tanár: Polyákné Deák Éva
  16. Aranyosi Ervin: Szeretetcsomag - Illés Dóra 8.o. vers - felkészítő tanár: Monostoriné Szeleczky Gabriella
  17. Táncos hópihék - 1.a osztály zenés, táncos előadás - felkészítő tanár: Bagyula Lászlóné, Juha Gyöngyi
  18. Karácsonyi dalok - Tantestületi kórus - gitáron kísér: Juhász Lajos
  19. Az igazi ajándék - Elek Patrik 8.o. próza - felkészítő tanár: Orbánné Pataki Éva






Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola
1224 Budapest, Dózsa György út 84-94.
OM azonosító: 035202
Az iskola fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Az oldalon található képek, írások, hivatalos dokumentumok, információk felhasználása írásbeli hozzájárulásunkhoz kötött. Iskolánk csak a barossiskola.hu honlapot publikálja, közösségi oldalakat nem kezel.